Gángoly Attila

 

Mindhalálig horror

 

1

 

Vitathatatlan tény, hogy Howard Philip Craft sötét hangulatú életműve a gáncsoskodások ellenére is a világirodalom nem kanonizált, de annál olvasottabb részévé válik.

Ám az én helyzetemben ez merő utópia.^[1]

Bár Crafthoz hasonlóan az a keresztem, hogy nehezen, fogcsikorgatva írok, és a sors is alaposan próbára tesz, alkotókedvem forrása kiapadhatatlannak tűnik; életkedvemé ellenben kiapadóban van. Holott úgy vélné az ember, hogy e kettő szétbonthatatlan, s akár az idegszálak és hajszálerek pókhálóit, csak a végső perc képes elválasztani őket.

Elismerem, kissé zavaros, amit írok. No de ha már a hálóknál tartunk, nem titkolhatom el fölfedezésemet: a világhálón bolyongva még egy magyar Craft-honlapra is ráakadtam. Hihetetlen, ám néhány irodalombarátnak itt, a Kárpát-medence közepén sincs okosabb dolga, mint hogy a viharos Rhode Islandon több emberöltővel korábban alkotó (pontosabban szenvedő) jenki rémmeseíróval foglalkozzon.

Mi tagadás, tüzetesen áttanulmányoztam a paradoxonoktól hemzsegő honlapot, s éjjeliőri munkámat is maradéktalanul ellátva, a másodvonalbeli Craft-szakértők egyikévé képeztem magam.

 

 

A. részlet

 

„1999-ben ünnepeltük a Hazajáró lelkek zseniális írója születésének századik évfordulóját. Életéről és nem mindennapi életművéről dióhéjban a következő mondható el:

1899. augusztus 13-án születik Windfield Craft és Susan Scott első – és egyetlen – gyermekeként az új-angliai Kingsport városkában, az Atlanti-óceán szürke hullámaitól ostromolt partokon. A Scottok ősi fészkének számító tágas családi házban élnek, mely az Angell Street 106. alatt volt (most célzatosan a 666-os számot viseli).

1903 tavaszán, miközben egy detroiti hotelszobában tartózkodik, Craft apja – aki a Gorham Silver Társaság utazó ügynökeként dolgozott – váratlanul megőrül: a Kingsport Hospital elmeosztályán különítik el, mely kórházat sosem fogja elhagyni…

Ötéves korában a gyermek fölfedezi az Ezeregyéjszaka szépségét; ideiglenesen az iszlám vonzásába kerül, s arab hangzású neveket költ; környezetének engedékeny és könnyen zsarolható tagjaitól is megköveteli, hogy e nevek valamelyikén szólítsák.

Homlokába hulló égővörös tincsei kakukktojásként különböztetik meg egyívású pajtásaitól. A család poétikus háziorvosa »a pirkadat és alkony fiának« nevezi, de a költői túlzás ellenére is mély értelmű kijelentésen mindenki csak zavartan mosolyog.

Nyolcesztendősen veti papírra A palackba zárt dzsinn c. meséjének első változatát; ugyanakkor verseket kezd írni. Az év végén a shakespeare-i színház világának véres és kegyetlen oldala ragadja magával, alkalmasint a III. Richárd kingsporti bemutatójának hatására.

1908-ban édesapja gyanús körülmények között meghal a kórházban, ahol bekerülésekor a fásult és minden szakmai szenvedélytől mentes doktorok a neurosyphilis harmadik fokozatát diagnosztizálták nála. Ám az orvostudomány mai állása szerint több mint valószínű, hogy a kórisme elhamarkodott volt.

Craft, aki kiskamaszként sokat lődörög szülővárosának a gyarmati idők jellegzetességeit őrző kikötőjében, ez idő tájt írja második prózai »dolgozatát« (A kísértethajó útja). Ősszel iskolába küldik – kezdetben magántanuló volt –, de egészségi okok miatt csak egy évig járhat a történetesen rendkívül alacsony színvonalú intézménybe; itt számos megaláztatásban van része ügyefogyottsága és előnytelen külseje miatt.

Rokonai szórakoztatására alig tízesztendős fejjel írni és szerkeszteni kezdi egyszemélyes újságját, a The Scientific Gazette c. »tudományos folyóiratot«; az első számot kereken egy tucat követi. Papírra vet egy misztikus detektívtörténetet is (A halhatatlan ember bosszúja), ám megsemmisíti, mert a nyomasztó, sőt vérfagyasztó környezetfestés ellenére sem találja – kozmikus értelemben – kellőképp borzalmasnak.

Saját szakállára vegyi kísérletekbe fog, melynek révén fölfedezi a szerves kémia birodalmát; egyik odaadó nagynénjétől – Craftot egész életén át agyonkényeztetik a nénjei – kikönyörög egy borsos árú vegytani fölszerelést is, amiből emeleti szobájában laboratóriumot rendez be. Ekkor írja az Amerikai Frankeinstein c. »önéletrajzi« rémmeséjét (a gótikus regények hajmeresztő fordulatainak igézetében). A következő évben valamennyi versét átdolgozza, ciklusokba rendezi, és gyöngybetűkkel az egyik üres iskolai füzetbe másolja. Egy kémiai kísérlet során azonban véletlenül meggyullad és elég a füzet, amit Craft égi jelnek tekint, s a marék hamu fölött szertartásosan szakít a költészettel…”

 

 

2

 

Büszkén mondhatom, hogy a honlap böngészése megérte a fáradságot, hisz felállítottam merész, minden szempontból rendhagyó elméletemet, melynek − nem túl eredetien − a Craft-jelenség nevet adtam.

Ezalatt fülsértőn recsegett alattam a nagyszüleimtől örökölt, meglazult csavarú, szégyenletes balesettel fenyegető karosszék. Ám én olyan lelkiállapotban voltam, amelyben az ember már nem szokott csavarok meghúzására gondolni; így aztán a világ eresztékei tovább lazulnak…

Mellesleg az említett honlapon komolytalan hozsannával istenítik a szárnyaló képzeletű, de a bennfentes irodalmárok által mégiscsak lesajnált Craftot. Például az általam is idézett internetes szerző (egy magyarra fordított francia, aki a rémségek műfajának bálványimádói közé tartozik) kritikátlanul dicsőíti kedvencét. Végül – teljességgel mértéket vesztve – megállapítja róla, hogy bár írásai „dögletes párát lehelnek”, ő volt minden idők legnagyobb tollforgatója.

Az utolsó bekezdések lényege röviden summázható (le is írja a fellengzős gall): mindörökké Craft!

Más szóval: mindhalálig horror!

 

 

B. részlet

 

„…1913-ban Craft a Slater Avenue-i bentlakásos iskola tanulója lesz, de a következő esztendőben nem tér vissza (továbbra is egészségi okok miatt). Egy újsütetű, az időrendet felbontó, itt-ott az elbeszélői nézőpontokat is váltogató prózai kísérlettel tesz próbát (A szörnyeteg legendája), valamint fél tucat cikket és több »esszét« fogalmaz meg a legkülönbözőbb témákban (még csak tizennégy éves).

Amikor Whipple Scott – anyai nagyapja – meghal, arra kényszerülnek, hogy eladják az Angell Street-i házat; egy ötszobás lakásba költöznek ugyanabban az utcában, hogy egy fedél alatt éljenek nagynénjeivel. Mivel a pénz előteremtése most már nehézségekbe ütközik, Craft magántanórái véget érnek, s ő – nem kevés ellenállás, sőt heves családi jelenet után – a Hope Street High Schoolba iratkozik. Ott antikváriumokból (sokszor fáradságos utánjárással) beszerzett, ronggyá olvasott krajcáros rémregényekbe temetkezik, tanulmányait elhanyagolva.

Első »igazi« novelláját a világháború kitörésekor veti papírra (A titkos kínzókamra); ezt egy valóban megtörtént bűneset ihlette; főhőse nem holmi fiktív rémalak, hanem egy egész Rhode Islandot rettegésben tartó hírhedt sorozatgyilkos. A novella lélektani felépítése a szerző életkora ellenére meglepően érett. A fiatal Craft hitelesen ábrázolja mind a tettes, mind az elrabolt, meggyalázott és halálra kínzott szűz lányok lelkivilágát. (Itt kell visszautasítanom azt a vádat, hogy az elbeszélő a gyilkossal azonosul, s kedvét leli a leányok megcsonkításának szokatlanul naturalisztikus leírásában. Ismeretes, hogy Craft valamennyi művében a szenvedők és áldozatok pártján áll, hiszen maga is sokat szenved, maga is áldozat.)

1915-ben megvásárolja élete egyetlen írógépét, egy fémszörnyeteget, amelyet ritka kitartással mindvégig használni fog.

A következő évben ír egy olvasói levelet a Kingsport Journalnak az asztrológia és főleg a horoszkópok védelmében; kellemes csalódására a szöveget kinyomtatják; ez Craft első publikációja. Hasonló módon tesz majd közzé (rendszerint okkult tárgyú) cikkeket a Kingsport Tribune-ban is.

Mindezzel kezdetét veszi az iszonyat alapvetésének reneszánsza. A meg-megtelő kéziratlapokon pusztulás és borzalom, sivatag és tengerfenék, halott falvak és néptelen városok látomásai váltakoznak.

Ám a rettenet legbővebben ömlő forrása maga az élet. Kimondhatatlan bűnök, bomlott elméjű nők és férfiak, zavarba ejtő hangok a végtelen éjszakában, no meg hosszú, szívszorító csendekkel teli nappalok. Kísértettanyák, omlatag klastromok, visszhangos sikátorok, ódon temetők, zordon tömlöcök, labirintusok – melyeknek nincs középpontjuk –, züllött szerzetesek, meggyalázott apácák, emberevő vadak és kőszívű gonosztevők.

Tőrőlmetszett grand guignol.

Megáll az idő a Craft-házban, ahol az irodalmi ízlés legmagasabb fokát az olcsó romantika sajátosan túlfinomított változata képviseli. A komor, lidérces árnyakkal zsúfolt toronyszoba ablaka már nem Kingsport poros főutcájára nyílik, hanem kapu a sötét erők álombirodalmának tájaira, mert a rémségeknek nemcsak történetük, de geográfiájuk is van…

1917-ben utoljára hagyja faképnél az iskolát, s megírja A bölcsek kövének mágiája c. művét, mely azonban csak évek múlva lát napvilágot. Rengeteget olvas, kivált Poe és Bierce novelláit; párhuzamosan elmerül a ponyvamagazinok univerzumaiban is; mindennek ellenére »valósághű« korrajzra törekszik. Bár még Chicagóban sem járt, nemhogy a prérin, bámulatos tájleírások találhatók az ekkortájt keletkezett Drakula a Vadnyugaton lapjain.

A világháború utolsó szakaszában járunk. Az USA már második éve áll hadban Németországgal, mikor a vékonydongájú, sőt kórosan sovány, de ennek ellenére hat és fél láb magas, hórihorgas fiatalember – idősebbnek hazudva magát – belép katonának a Nemzeti Gárdához. Ám édesanyja minden követ megmozgat, és sikerül elérnie, hogy fiát rossz egészségi állapotára tekintettel leszereljék.

1919-ben Craft megírja a hadseregben szerzett tapasztalatait; a következő évben (sokoldalúsága újabb bizonyítékaként) egy »stratégiai értekezést« is alkot; sajnos mindkét szöveg elvész.

1925-ig jobbára csak olvas, és alig mozdul ki otthonról; noha a búskomorság jelei mutatkoznak rajta, nem hajlandó orvoshoz fordulni. Föl se merül, hogy állást vállaljon, nagynénjei tartják el. Már-már ép eszét félti a lidércnyomásos éjszakákon; végül minden erejét összeszedve, aggályos csiszolgatás után befejezi A kripta lakója című vérbeli horrort. Ez a klasszikus hagyományokat követő rémtörténet váratlan gyorsasággal meg is jelenik a frissen alapított Ghost Stories magazin hasábjain, a főszerkesztő pedig lelkes gratulációt és szerény honoráriumot küld a szerzőnek, további kísértethistóriákat rendelve tőle.

Új korszak kezdődik Craft életében…”

3

 

Teóriám, melyről hosszabb lélegzetű tanulmányt is készülök írni (persze csak készülök, de sose fogok), nagy vonalakban a következő:

A Craft-jelenség azonos a Jézus-jelenséggel. A világirodalomban megfelelője a Kafka-féle lemeztelenített dramaturgiájú „forgatókönyv” (mely egyszersmind az ősregény egyik fejezete is). Miről van szó? Nos, e ragyogó, de pőreségében annál szívszorítóbb forgatókönyv menete jelenetről jelenetre így fest:

I. A zseniális mester felbukkan, ám kiváló képességeiről nem vesz tudomást a világ.

II. Idővel néhány „tisztánlátó” felismeri a mester lángelméjét; kialakul a beavatottak szűk köre.

III. Halála után a tanítványok széltében terjesztik a méltatlan bánásmódban részesült lángelme „művét”.

IV. Az állhatatos hírverés nyomán megtörténik az áttörés, majd a kanonizálás, mely az örök igazságot látja megtestesülni a mester minden mozdulatában.

A Craft-jelenség e sorok írásakor az „utolsó felvonás” színrevitele előtt áll. H. P. Craft helyi Szent Pálja az az August D. volt, aki élelmes fickóként könyvkiadót alapított az – amerikai viszonyok közt – ágrólszakadt zseni műveinek publikálására. Ilyesformán ahhoz hasonló szerepet töltött be Craft mellett, amilyet Max Brod játszott a különös sorsú Kafka életében (s még inkább holtában).

 

 

C. részlet

 

„…Nem sokkal a nagy New York-i tőzsdekrach után Craft édesanyját őrületté fajuló elmezavara miatt bezárják a Kingsport Hospitalba, melyet (akárcsak néhai férje) soha többé nem hagy el. Abban az évben Craft fölfedezi Lord Dunsany műveit, s írásain ettől fogva finoman érződik majd a Dunsany-hatás (Boszorkányok bálja); egyidejűleg − a szíven ütő képzettársítások révén − szürrealisztikus álmai is komoly szerephez jutnak egyes munkáiban (A végzet, mely elérte New England partjait).

1931-ben először és utoljára jár külföldön: Kanadába utazik a ponyvaírók montreali »világkonferenciájára«. Ott az addig nőgyűlölő hírében álló férfi ismeretséget köt a könnyfakasztó szerelmi históriákat írogató Sonia G.-vel (akit utóbb feleségül vesz).

A rákövetkező esztendőben megálmodja a több magazinszerkesztő által kifogásolt, művészieskedőnek bélyegzett Napfogyatkozásunk évadát, melyet teljes terjedelmében Sonia olvas fel a bostoni Hub Clubban (Craft irtózott a nyilvános szerepléstől). Az elbeszélés végül alaposan meghúzva jelenik meg a Ghost Storiesban. A csonkítatlan változat csak évtizedekkel később lát napvilágot, s hozza meg a posztumusz elismerést a rég halottnak nyilvánított, életében hol kigúnyolt, hol agyonhallgatott szerző számára.

Craft 1933-ban befejezi a Napfogyatkozásnál is lenyűgözőbb, összefogottabban szerkesztett Hazajáró lelkeket, melyet ő a legjobb művének tekint (ízlése megegyezik az utókoréval). Ezúttal szerencsére a ponyvamagazinok berkeiben sem akadékoskodnak, s több lelkes recenzió »ünnepli« a Ghost Storiesban minden húzás vagy más változtatás nélkül leközölt, kitűnő horrornovellát. Voltaképp ez az író egyetlen irodalmi sikere.

Úgy tűnik, hogy a dolgok kezdenek jól alakulni (a gazdasági válságból is kilábalt az ország), ám Craft édesanyja váratlanul meghal a kórházban. Az »aranyszívű nagynénik« – Annie és Lillian – gondoskodnak súlyos lelki válságba kerülő unokaöccsükről; közben Sonia G. is mind többször érkezik látogatóba, s veszi védőszárnyai alá a férfit; Craft viszonzásul segít a kevésbé tehetséges, de grafomán Soniának egy félig szerelmi, félig bűnügyi témájú elbeszélés megírásában. 1936-ban házasodnak össze. A mézesheteket Washingtonban töltik, majd az asszony New York-i lakásában rendezkednek be (Brooklyn, Parkside Avenue 249. szám)…”

 

 

4

 

Ha elméletemet következetesen végiggondolom, be kell látnom: furcsa, hogy a Jézus–Kafka–Craft-sorban a két kitűnő zsidó után egy rasszista goj következik. Igaz, az utóbbi sem volt antiszemita: felesége szülei a litván Jeruzsálemnek is nevezett vilniusi gettóból vándoroltak ki Amerikába. A négereket azonban sose szenvedhette, sőt felsőbbrendűsége tudatában valósággal borzadt tőlük (bár a boszorkányégető, de korántsem idegengyűlölő Zarándok Atyák utóda volt). E sajátos „borzadályt” több hiteles feljegyzése kétségbevonhatatlanul tanúsítja. Mindezt annak ellenére nem árt leszögezni, hogy magam is tudom: a Craftnak tulajdonított írások szerzősége számos esetben vita tárgyát képezi.

Talán a sors szimmetriájáról van szó…

(Mielőtt azonban csupa rosszat gondolna valaki a kingsporti géniuszról, zárójelben hozzá kell fűznöm, hogy számára a lét egy szörnyű enigma volt: „Isten keresztrejtvénye”. Craft szerint bármit cselekszünk, az nem több – és persze nem is kevesebb – a rettenetes feladvány hiábavaló megfejtési kísérleténél. Egyszóval az emberi sors talányának konok kutatójával van dolgunk. Ez az új-angliai férfiú a négerekben és afrikai babonáikban a sötét erők megtestesülését látta, míg példának okáért az indián rítusok ellen semmi kifogást sem emelt, s a kínai bevándorlók szokásai se keltettek benne visszatetszést.)

 

 

D. részlet

 

„…Sajnálatos módon Craft és Sonia házassága kudarccal végződik. Az asszony otthagyja eladói munkáját, hogy saját divatáruüzletet nyisson, de a forgalom csekély, és ő csalódottan lehúzza a redőnyt. A férfi megpróbál állandó munkát találni valamelyik New York-i lapnál, ám mindenütt felsül; ráadásul felesége rokonságától is idegenkedik, noha a rabbi nagyapával folytat néhány termékeny vitát (ennek köszönhető, hogy egyik-másik kései elbeszélésében szerepet játszik a kabbala).

Craft csak kérészéletű munkákat talál, melyeknek sorra hátat fordít. A Ghost Stories még a korábbinál is kevesebb honoráriumot fizet; néhány ízben nem is pénzt, hanem könyvvásárlásra jogosító kupont kap a szerkesztőségtől, melyeket a Scribner’s könyvesboltban vált be, elsősorban Poe-, Bierce- és Dunsany-műveket vásárolva.

Ezalatt Sonia új üzletet nyit, de elveszíti egy bankcsőd miatt, s idegösszeomlással szállítják kórházba; miután kiengedik, egy vidéki farmra megy pihenni, majd 1938-ban eladja brooklyni lakását, és Cincinnatiba »menekül«.

Craft kénytelen a Clinton Streeten egy zsebkendőnyi stúdióba hurcolkodni, melyet Lillian nagynénje fizet. Ebben az évben mindössze egyetlen novellát ír (Az elátkozott ház örököse); elhelyezkedik a Dauber and Pine könyvesboltban; egy hónapig heti 17 dollárt keres borítékok megcímzésével; végül visszaköltözik szülővárosába, s ismét közös fedél alatt él nagynénjeivel, akik majomszeretettel veszik körül.

Hitler megtámadja Lengyelországot: kitör a háború Európában.

Sonia új boltot nyit és brooklyni lakást bérel, Craft pedig három hónapon keresztül jár hozzá, de a vendégszobában hál, visszahúzódva a testi szerelemtől. Mikor az asszony meglátogatja őt Kingsportban, felajánlva, hogy hozzák rendbe tönkrement kapcsolatukat, a beszélgetés a válásban való megegyezéssel zárul; 1941 elején bontják fel a végleg zátonyra futott házasságot.

Már egyikük sem vár túl sokat az élettől…”

 

 

5

 

Mint ahogy én is csak arra várok, hogy Craft esetében végre-valahára bekövetkezzék a IV. jelenet: az irodalomtörténészek elismerjék őt a rémmese és a kísértethistória klasszikusának. Ismétlem, nincs jobb dolgom. Hazám gazdasága romokban hever. Európa a régi dicsőség letűntét siratja, míg Amerika felől a hatalmi téboly szele süvít. Más szóval a lealacsonyodott világ úgy egyensúlyoz a fátum szakadékának peremén, akárcsak a „Mester” látomásaiban.

Olyannyira igaz ez, hogy elméletemet hiábavalóság lenne nagy ívű esszévé dagasztani. A joggal kevés érdeklődő e szerény – és kétségkívül hevenyészett – vázlat alapján is képet alkothat magának a kérdésről. Mielőtt pedig a csapongó tartalmat vagy a stílus fogyatkozásait vetnék a szememre, csupán utalok rá, amit e „beszély” elején életkedvem kiapadóban lévő forrásáról írtam…

 

*

No mármost, 2006 nyarán váratlanul felpörögtek az események. Különös elevenséggel emlékszem az alighanem elsőre – bár csak hallomásból értesültem róla –, s tiszta lelkiismerettel állíthatom, hogy megéreztem benne az előjelet. Egy Andrássy úti villában történt, a keletre néző, napfényes szalonban. A Magyarországon vakációzó Habsburg hercegnő megkapta káprázatos szépségű étkészletét (egy bécsi ügynökségen keresztül). A legfinomabb kézműves holmik bukkantak elő a külföldi bélyegekkel teleragasztott dobozból: címerállatokkal díszített esseni porcelán; vésett ezüstnemű a Szajna partjáról; egy Szentpétervárott készült szamovár; sárkányokkal ékes kínai vázák. Valamelyik porceláncsésze alján a következő aranybetűs felirat volt olvasható (félkörben egy rémalak könyvillusztrációra emlékeztető rajza fölött):

 

C.R.A.F.T.

 

 

E. részlet

 

„…Craft a válás után késztetést érez, hogy a rá jellemző műgonddal megírja a Szörnyek a tenger alól, a Vámpírok tanyája és A beszélő gólem c. elbeszéléseit. (Mindhármat a kitűnő lélekrajz teszi emlékezetessé, s az elsőben megkapó az óceán rideg pompájának leírása is.) Közben 1942–43 folyamán el-ellátogat Bostonba, Philadelphiába, New Yorkba, Baltimore-ba és Washingtonba, egyszóval fölkeresi a keleti part nagyvárosainak összes ponyvamagazin-szerkesztőségét, hogy végső kísérletet tegyen az emberiséggel való személyes kapcsolatteremtésre. Megint csúfos kudarcot vall. Washingtonban éri utol egy sürgöny, mely arról tájékoztatja, hogy Lillian nagynénje súlyos beteg; mikor Kingsportba ér, már eszméletlenül találja az idős hölgyet, aki rövid agónia után meghal; másik nagynénje, Annie a temetés reggelén lezuhan a lépcsőn, lábát töri, és hosszabb időre kórházba kerül.

A normandiai partraszállást követő napokban Craft megírja utolsó befejezett novelláját, a feledhetetlenül megrázó Rettegésünk csúcsát. Ebben az évben ismerkedik meg August D.-vel Salemban; lázas eszmecseréjük több mint 30 órán keresztül tart, alvás nélkül (mely alatt egyik csésze feketét a másik után isszák). Craft neki jelenti be megmásíthatatlan elhatározását: amint véget ér a második világháború, »az emberiség történetének legnagyobb horrorja«, haladéktalanul elutazik Közép-Amerikába, hogy felkutasson egy dzsungel borította maja romvárost, melynek hollétét megálmodta. August igyekszik lebeszélni szándékáról, de Craft hajthatatlan; 1945-ben búcsú nélkül útra is kel; csak könnyű kézipoggyászt visz magával…

Azóta senki sem hallott felőle. Legutolsó, alig pár mondatos levelét Guatemala egyik eldugott indián falujában keltezte; viszont néhány mérfölddel arrébb már bizonyosan nem ő adta postára. Ebben a levélben olyan más- és e világi rémek (démonok, kísértetek, vérszívók, farkasemberek, élőhalottak) légiójáról esik szó, melyek ördögi fondorlattal ellene törnek – ám az egész túlságosan rövid, homályos és megrendítő.

A világ valamennyi igazságtalansága közül Howard Philip Craft titokzatos eltűnése a legrosszabb azok számára, akik nemcsak holmi felületes hírverés nyomán, hanem szívük mélyéből szeretik őt, felismerve irodalomtörténeti jelentőségét.

Mindörökké Craft!”

 

 

6

 

A porceláncsésze alján lévő aranybetűs felirat volt a várva várt „forgatókönyv” IV. jelenetének bevezető képsora. De feltartóztathatatlanul követte és követni fogja a többi is, mint valami ragályos kór. Én nemigen törődöm vele, csak korrektúrázom külvárosi szobám magányában ezt a kéziratot, hiábavaló állhatatossággal, hisz eszem ágában sincs közreadni.

Nem ment el az eszem, ahogy hiszik. Nyilvánvaló, hogy az összeesküvés-elméletek űrlények nélkül is megállnak a lábukon, s az is, hogy a földi halandókat megfigyelés alatt tartják más földi halandók. Rövidre fogva: egyetlen óriási szabadkőműves-páholy lett a glóbusz, ahol senki sem érezheti magát biztonságban, mert Craft torokszorítóan gyilkos világa akadálytalanul terjed, szétsugárzik, és elborítja az egész bolygót.

 

*

 

Hajnalban jönnek majd értem, mikor az igazak álmát alusszák a szomszédok. Kényszerzubbonyra, sőt nyugtató injekcióra sem lesz szükség; addigra lehull szememről a hályog; napnál világosabban fogom látni, hogy fölösleges, céltalan és hívságos az ellenszegülés.

Most hátradőlök nyikorgó karosszékemben, s lassú mozdulattal leoltom a villanyt. Vadállati karmokkal fojtogat a sötétség, miközben tetőtől talpig kilel a hideg.

A világ eresztékei tovább lazulnak.

 

*

 

Azt hiszem, félek…

 

*

 

Mindhalálig horror!