Filip Tamás

 

Kísérleti adás

 

Füstüveg figurák könyökölnek a pultra

egy transzszibériai eszpresszóban.

Fejükben lassú gomolygás,

órákig kevergetik a teájukat.

Itt még a fél szavak is fecsegésnek számítanak.

 

A kávégép viszont, akár egy mozdony,

pattanásig feszül a nagy nyomás alatt,

ha akarná, az egész épületet sípolva el tudná

húzni a Forradalom tér közepére.

 

A szél úgyis tüntetődalt sodor,

skandálja boldog-boldogtalan,

mire azt mondom én, a jöttment,

dicsértessék inkább a tavasz, a húsvét,

sétáljunk kéz a kézben, a bárányos ég alatt,

és ne menjünk haza.

 

Kalkutta

 

Nevemen szólít egy

kis névtelen, és

rám ad egy új

ruhát a régi helyett.

Nemrég még

ficánkolt benne,

és forró a cérna, amellyel

összevarrták a kapzsi

műhely rabszolgái.

Bele kell nőnöm

valahogy, és nem szabad

szétszakítanom soha.

Fogalmam sincs, hogy

talált rám, hiszen csak

ma érkeztem, és biztosan

nem én vagyok

itt a legszegényebb.

Tündér áldozatokra

épül a világ?