Fecske Csaba
Először
izzadt a tenyerem és kiszáradt a torkom
köhécseltem csak köszönés helyett
tekintetével megperzselt majd
felfalt mint egy kismalacot
csak a szégyenérzet maradt belőlem
hatalmas keble kihullámzott
a szűk rózsaszínű kombinéból
meztelensége nyomasztó volt és idegen
alig bírtam elviselni
bőre fehér akár a tej amit a köcsögben
óvatosan az asztalra tettem
napkelték ragyogása volt
túlméretezett mosolyában
vadorzók bűnös öröme
milyen ennivaló kis kukacod van
mondta parazsat lehelve
megrémültem azt hittem leharapja
de csak furulyázott gyöngéden rajtam
pihegett és nyöszörgött közben
gyanítom falsul szóltam én
de valami kis izét kicsalogatott belőlem
meg lehetett elégedve mert anyáskodva
megsimogatta fejemet ahogy ott álltam
árnyékomba ragadva tétován
a konyha közepén
A vég kezdete
ki kit csalt meg aligha mindegy
bár valamiképp szükségszerű
hogy szenved mindkettő megcsalt és csaló
megérdemelten azt hiszem
tudjuk hogy van ez
mint elkoszlott gönc csüng a világ
figyelmünk rozsdás szegéről
itt van ez az izzadságszagú valami
az életünk levegőtlen szűk odú
ebben csak megfulladni lehet felrobbanni
mint sietős hétköznap reggelen
a nászajándékba kapott kávéfőző
a száj sötét szavakkal teli
vérhólyagos igékkel
a szem akár a Szahara
a könnycsatorna eldugult
pedig itt most valakinek sírhatnékja van
nagyon
kóda
hihető-e egy bármilyen történet
valóságos-e bármi
annyi év alól előkotorva
volt-e ami nincs
van-e ami egyszer megesett
és valahol az idő szemétdombján megkövesedett
hova és miért cipelem magammal