Földesdy
Gabriella
Száz éve született Ignácz Rózsa
(1909 Kovászna – 1979 Budapest)
A szülőváros ünnepel
Aktív részese voltam a centenáriumi évfordulós ünnepségnek, amit a szülőváros, Kovászna rendezett az írónő tiszteletére. A helyi illetőségű Ignácz Rózsa Irodalmi Klub vezetője, Gödriné Molnár Márta hívott meg, hogy ez alkalomból tartsak előadást a művelődési házban. Márta maga is irodalomtanár, szakdolgozatát Ignácz Rózsa munkásságából írta. Mivel elsősorban színháztörténettel foglalkozom, előadásom középpontjában a színházi vonatkozások álltak, előadásom címe: A színház Ignácz Rózsa életművében volt.
Az ünnepség 2009. január 26-án, hétfőn zajlott. A délelőtt folyamán ellátogattam az emlékszobába, amely a református parókián található. Az épület száz éve is itt állt, ebben a házban született az írónő, apja a település református lelkésze volt. Az emlékszobát 2004-ben nyitották meg, falain a színésznő színpadi jelmezes fotói, illetve a családi fényképek nagyításai láthatók, néhány személyes tárgya, pl. szemüvege vagy az utolsó telefonkészüléke, levelek, műveinek első kiadásai tekinthetők meg. Örömömre szolgált, hogy néhány fénykép- és kéziratmásolattal én is gazdagíthattam az emlékszobát. Ezeket kutatásaim során fedeztem fel, és ajándékba vittem az emlékszobának. Az előtérben megvásárolható az írónőnek néhány sikerkönyve újabb kiadásban.
Délután háromnegyed ötkor gyülekezett az ünneplő közönség a város parkjában elhelyezett Ignácz Rózsa-mellszobornál. Magyari Lajos író mondott szívhez szóló beszédet az ünnepeltről, majd nyolc erdélyi szervezet helyezte el koszorúját a szobor tövében. A koszorúzás végén a katolikus lelkész javaslatára elénekeltük a magyar himnuszt. Ezt Kovásznán minden további nélkül meg lehet tenni.
Átvonultunk a művelődési házba, ahol zsúfolásig megtelt a terem, a kilencvenszemélyes nagyterem kissé szűknek is bizonyult, pótszékeket hoztak be, hogy mindenki elférjen. Bevezetésként népviseletbe öltözött helybéliek, egy fiatal óvónő és egy diáklány adott elő székely népballadát és egy részletet az írónő Róza leányasszony című regényéből.
A másfél órás előadásomban színházi szerepeiről, színdarabjairól beszéltem elsősorban, de szóltam mellőzésének okairól, valamint ismertettem, hogy különböző lexikonjainkban szerepel-e Ignácz Rózsa-szócikk, és ha igen, mit írnak, hogyan minősítik munkásságát. Előadásomat 35 fényképpel illusztráltam, amelyeket cédéről, vetítő segítségével mutattam be.
Az erdélyi magyaroknak nagyjainkról beszélni igen jó érzés, sok az érdeklődő, a közönség hálás. Többen megköszönték nekem, hogy olyasmit hallottak tőlem, amiről eddig még nem volt tudomásuk, városuk nagy szülöttével kapcsolatban. Én voltam a legboldogabb, hogy ott lehettem, és hozzájárulhattam valamivel magyar önérzetük ápolásához.
Életrajz és életmű
A magyar íróknak ahhoz a csoportjához tartozik, akiket mellőztek a Kádár-korszakban, a tiltott és a tűrt kategória határán léteztek, és máig nem nyerték vissza méltó helyüket se az irodalomtörténetben, se a közéletben. Ezzel összefüggésben ezen írókról legfeljebb akkor emlékezünk meg, akkor beszélünk róluk, ha kerek évfordulójuk van. Most is ez a helyzet.
Munkássága, tevékenysége rendhagyó, még a női írók közt is különleges helyet foglal el, Kaffka Margittól Jókai Annáig ő az egyetlen, aki a kisebbségben élő erdélyi magyarok, székelyek, csángók sorsát felvállalja, megírja keserves életüket, küzdelmeiket. Egyetlen női író, aki színésznőből lesz író, színészi tapasztalataiból is merít, amikor regényt, esszét vagy színdarabot ír.
Büszke, öntudatos és soha meg nem alkuvó természete útban volt a Rákosi- és a Kádár-korszakban egyaránt, nem kapott díjakat a háború után, nem beszéltek róla, műveit is csak hézagosan, imitt-amott jelentették meg. Legfontosabb társadalmi regényei, erdélyi történetei, családjáról írt visszaemlékezései, valamint a fennálló rendszerről regény formában írt bírálatai egyáltalán nem jelenhettek meg. Ekkor írt műveit saját maga is „fiókregényeknek” nevezi, manapság már ezek is megjelentek és olvashatók, ha az ember tud róla, utánajár és beszerzi, de Ignácz Rózsa neve, tevékenysége, jelentősége nem ismert széles körben, nem része az irodalmi köztudatnak, pedig erdélyi magyarokról, csángókról írt műveinek hatása Wass Albertéhoz hasonló lehetne, ha eljutna az érdeklődő olvasókhoz.
Élete is kalandos, nemcsak pályafutása. Belső-Erdélyben, Kovásznán született 1909. január 25-én, apja, Ignácz László református lelkész, anyja történelem szakos tanár. A család az I. világháború után Fogarasra költözik, Rózsa előbb Brassóban jár iskolába, majd Kolozsvárott gimnáziumba, ott is érettségizik. 1926-ban súlyos betegségben meghal édesapja, őt érettségi után felveszik a budapesti színiakadémiára 1928-ban, ekkor édesanyjával áttelepülnek Magyarországra. A színiakadémia elvégzése után a Szegedi Városi Színházban játszik egy évadot, majd a Nemzeti Színház tagja lesz, közben fellép Alapi Nándor színtársulatában, és Sugár Károly rögtönzött nyári vándorszíntársulatában is részt vesz 1934-ben.
1933-ban férjhez megy Makkai János újságíróhoz, 1935-ben megszületik fiuk, Ádám. Ignácz Rózsa életében az 1936-os év hozza meg a fordulatot, pedig ebben az évben semmi sem történik vele. Gyermeke születése miatt nem tud fellépni a színházban, betegségen esik át, úgy érzi, hogy munkahelye, a Nemzeti Színház nem tart rá igényt. Miklós Jenő író és saját maga biztatására is felfedezi magában a mesélőt, megírja első regényét, amely saját húszas évekbeli élményanyagából fakad, a kolozsvári magyar nyelvű gimnáziumi tanulmányai és az érettségi vizsga kapcsán ad képet a Trianon után kisebbségben élő magyarság lelki-szellemi kiszolgáltatottságáról. A regény Anyanyelve magyar címen jelenik meg 1937-ben, és nagy sikert arat.
A siker csábító erejű. Még játszik kisebb vagy közepes szerepeket a Nemzetiben, de már írja az újabb regényét, ennek címe Rézpénz, és a következő évben, 1938-ban már meg is jelenik.
Ez a regény is sok önéletrajzi vonatkozást hordoz. Főhőse egy romantikus alkatú tizennyolc éves lány, aki otthonról megszökve egy vándorszíntársulathoz szegődik, mert színésznő akar lenni. Mindez Dél-Erdélyben játszódik, a színtársulat fellépései közepette az egyik magyar vállalkozó hamis húszlejeseket gyárt egy összetákolt sajtológépen. Klári és Deák egymásba szeretnek, de épp csak hogy megvallják egymásnak érzéseiket, máris összeomlik minden. A pénzhamisítás kiderül, Deákot letartóztatják, a színtársulat felbomlik. A regény igazából az Erdélyben maradt magyar értelmiség ellehetetlenüléséről szól, arról, hogy aki tehetséges és magyar, nem tud boldogulni. A román etnikai fölény és szupremácia lenézi, megveti az ott élő magyarokat, csak a beolvadásukat szorgalmazza, de intelligenciájára nincs szüksége.
A Rézpénz sikere után Ignácz Rózsa még merészebb vállalkozásba fog. 1939 januárjában megírja első színdarabját, amire a „vígjáték” műfaji megjelölés kerül, pedig nem kifejezetten az. Az Ezer hold pipacsot márciusban mutatja be a Vígszínház, pillanatnyi sikere volt, aztán úgy elfelejtették, azóta se játszották sehol. Az írói szándék rendkívül nemes, Zilahy Lajos Süt a nap című 1924-es társadalmi drámája után itt találkozunk a parlagon heverő nagybirtokok és hozzá nem értő földbirtokosok okozta válsággal, annak lehetséges megoldásával. Persze a megoldás sajátos, egy fiatal értelmiségi nő oldja meg a helyzetet azzal, hogy feleségül megy a nyámnyila birtokoshoz, és rendbe hoz mindent.
Az 1939-es év mást is hoz. A színésznőből lett írónő a Színházi Magazin párizsi tudósítója lesz néhány hónapig, majd saját elhatározásából felmondja nemzeti színházi szerződését. Bukovinába és Moldvába utazik, az ottani csángók sorsát követi, kutatja. Ebből az élményből születik egyik leghíresebb regénye, a Született Moldovában, amely 1940-ben jelent meg, valamint a Keleti magyarok nyomában című kötet, amely 1941-ben látott napvilágot. A Született Moldovában is szomorú bizonyítéka az írónő már korábban kialakult félelmének: az Erdélyt bekebelező Romániának nincs szüksége értelmiségi magyarokra, csak szolgalelkű, románná lett megalkuvókra. A regény főhősében egy magyar lány szerelme ébreszti fel a magyar öntudatot, de az érzés csírájában elhal a főhős brutális legyilkolásával.
Szociográfiai jellegű írás a Keleti magyarok nyomában, helyzetképet kapunk a Bukovinában, Moldvában, Bukarestben élő magyarok viszontagságos életéről. Az írások attól válnak izgalmassá, hogy az írónő minden engedély, érvényes útlevél nélkül jut át az Erdélyen túli területekre, legtöbbször a szerencse segíti továbbjutásában.
A háború alatt Ignácz Rózsa a Dante Könyvkiadónál szerkesztőként dolgozik, könyvei is itt jelennek meg, pl. a Családi mondakör, amelyben bemutatja apai és anyai rokonait, felvonultatja a családi legendáriumot humorral, anekdotákkal, különcökkel éppúgy, mint a család hírességeivel.
1942-ben jelenik meg a Róza leányasszony című regénye, amely Laborfalvy Róza színésznő, Jókai Mór feleségének életrajza, valamint a magyar színművészet kezdeteinek, a vándorszíntársulatok időszakának remek bemutatása, Benke Józsefnek, Róza apjának is az életrajza. Összes regénye közül ez tekinthető a legsikeresebbnek. A kort, a kor színészeit, és főként Laborfalvyt úgy teszi élővé, hitelessé, hogy személyiségük, lelkesültségük megdobogtatja az olvasók szívét, és gyönyörűséggel tölti el.
És a német megszállás, a zsidóüldözés kapcsán, amikor Ignácz Rózsa már teljesen önálló íróvá vált, elvált a férjétől, otthagyta a színházat, saját egzisztenciát teremtett, ekkor derül ki, hogy az élet minden terén kérlelhetetlen, pl. szolidaritásból felvarrja magának a sárga csillagot 1944-ben, zsidó ismerőseit pedig Balaton környéki nyaralójában bújtatja. A megmentett barátokon kívül ezt nem díjazták, Jad Vasem-díjat sem kapott Izrael államtól.
Az 1945-ben kezdődő időszak, az ún. koalíciós kormányzati
korszak előnyeit csak rövid ideig élvezhették a szabadgondolkodók, polgári
értelmiségiek. Az írónő lapszerkesztésből, publicisztikák írásából, megjelent
köteteinek honoráriumából tartja fenn magát. Meg is jelenik néhány könyve, így a
szatirikus Urak, úrfiak, valamint a Mámoros malom vagy a
Márványkikötő című regénye (1947), ez utóbbi egy ház lakóinak életét
mutatja be az ostrom után. Állandó munkája a Református Élet című folyóirat
szerkesztése, de emellett számos régi és új keletű lapban jelennek meg írásai.
Mindez 1949-ig megy zökkenőmentesen, amikor a kommunista diktatúra megrostálja a
társadalmat. Ignácz Rózsa fennakad a szűrőn, és ez az egzisztenciális létét
veszélyezteti. Új és régi könyvei, írásai nem jelenhetnek meg, könyveit leszedik
a könyvtárak polcairól, és ismeretlen raktárakban helyezik el őket.
A
És készülnek a fiókregények… 1950–52-ben íródott és játszódik A vádlott című regénye. Bár a cselekménye egy hatfős csoport tiltott határátlépéséről szól, a mondanivaló mégis az írói magatartás lehetőségeit boncolgatja. Mi az író feladata? – kérdezi a regény főhőse, Kalotay Ákos, illetve Ignácz Rózsa saját magának. Az író nem disszidál, itthon marad, és van időszak, amikor nem kell leírnia, amit gondol, hanem csak kimondania kell. A Rákosi-korszakban a hallgatás volt az adekvát írói magatartás.
Fióknak írja ugyanebben az időben az Ünnepi férfiú című, Szent Lászlóról szóló könyvét. A könyv műfaja hibrid, részben történeti műveket vesz számba, amelyeket bírál, másrészt ismerteti László életrajzát, tetteit, hadjáratait stb., belső monológokban beszélteti, végül pedig saját jelenkorával ütközteti. Mit gondolnak Szent Lászlóról az emberek 1951-ben? Kiderül, hogy az ő személyével kapcsolatban sincs konszenzus a magyar társadalomban, az egyház, sőt még a szocialista rendszer sem alakított ki egységes álláspontot, hol realista, hol idealista, hol kegyetlen törvényhozó, hol józan reálpolitikus… Az írói állásfoglalás egy karizmatikus személyt állít elénk, akiben szerencsésen ötvöződik az ősi magyar hagyomány a XI. századi lovagi ideállal. Ritka szép, igaz, felemelő tizennyolc év adatott uralkodásával a magyarságnak.
A vádlott (1999) is és az Ünnepi férfiú (1987) is csak halála után jóval jelenhetett meg, fia, Makkai Ádám adta ki mindkettőt.
Az 1956-os forradalom leverése konzerválta az írónő mellőzését. Igaz, hogy bűne csak annyi volt, hogy egy novellája, az Igazat játszottak, megjelent a forradalom idején a Rendületlenül c. lapban, annál inkább nehezményezték, hogy az írónő sosem volt hajlandó a forradalmat ellenforradalomnak nevezni vagy leírni. Cserébe továbbra is mellőzték, nem kapott díjat, nem szerepelt tv-ben, rádióban, régi műveit se ki nem adták, se nem adaptálták.
A politikai helyzet inkább romlott, mint javult, mégis, az 1949-cel kezdődő szilencium kezdett oldódni az írónő esetében. A kisebbségben élő magyarokról, a csángókról, Erdély elcsatolásáról vagy a román asszimilációs politikáról írt művei továbbra sem jelenhettek meg, sőt beszélni sem lehetett róluk, hiszen szerzőjüket a nacionalista, irredenta és a klerikális jelzővel bélyegezték meg, de 1957-től újonnan írt, öncenzúrával készült vagy a gyermekirodalom témaköreiben jól megférő írások, régmúlt történelmi események bemutatása szabad utat kapott. Ennek köszönhető, hogy egyre szaporodó könyvei rendszeresen napvilágot látnak ezentúl. Előbb megjelenik két elbeszéléskötete, a Tegnapelőtt (1957) és a Mindenki levele (1958), Az utolsó daru (1959) című ifjúsági regénye, a Prospero szigetén (1960), amelyben utánozhatatlan jellemábrázoló képességgel mutatja be színész kollégáit, mestereit, tanárait. A portrékat áthatja a személyes kapcsolat varázsa, a közös tevékenység megörökítése és az el nem maradható anekdoták Ódry Árpáddal, Sugár Károllyal, Gál Gyulával, Bajor Gizivel.
1961-ben adják ki Tóparti ismerősök címen kisregényeket, elbeszéléseket tartalmazó kötetét, amely a Balaton mellett játszódó történeteket gyűjti egybe.
Történelmi témájú regényei sajátos bájjal rendelkeznek. A Torockói gyász című regénye az 1702-ben történt császári biztos, Rabutin generális vérengzéséről szól, aki két fiatal székely fiatalembert végeztet ki bosszút állván rajtuk, csak mert fegyvert fogtak rá. A történetet egy szemtanú, Kriza Katalin meséli el, aki titkon szerelmes az egyik legénybe. A nyelv archaikus, de a mai olvasó számára is érthető, szépséges, kort idéző.
Mikes Kelemen életrajzát írja meg a Hazájából kirekesztve című regényében, amely szintén ízes, XVIII. századi nyelven íródott. Igen jól bánik a rendelkezésre álló kevés dokumentummal, Mikes életét teljes körűen mutatja be, keresve a választ a híres levélíró tragikus magányára, valamint arra, miért maradt Rákóczi halála után is Törökországban.
Az 1830-as években játszódik a Névben él csak című regény, amely a lengyel szabadságharc leverése után Magyarországra menekültekről szól. Az írónő mesterien elemzi a vendégek és vendéglátók közt szövődő ezerféle érzelmi viszonylatot, ifjú szerelmesek egymásra találását, apák és fiúk küzdelmét a szabadságharc s az elnyomatás idején.
Szót kell ejteni színpadi műveiről, még akkor is, ha ezek kisebb jelentőségűek, mint a regények. Az Ezer hold pipacs című színdarabjáról már esett szó, ennek csekély sikere még nem vette el kedvét a további színdarabok írásától.
A fiú című színdarabját a Nemzeti kamaraszínháza tűzte műsorra 1944-ben, de sosem mutatta be. Ez a színdarab a léha, felelőtlen szülőkről szól, akik saját élvezeteik miatt elhanyagolják gyermeküket. A főszereplő egy tizemhat éves fiú, aki megoldásként saját magát áldozza fel, hogy szüleit jobb belátásra bírja.
A Kedves dolog című egyfelvonásosa a háború utáni összebombázott Budapest egyik zsúfolt bérlakásában játszódik. Szerencsétlen albérlők ki vannak szolgáltatva a jómódú főbérlőnőnek és a házmesternek is, nincs pénzük, máról holnapra élnek, az ág is húzza őket. Az egyfelvonásos középpontjában egy kisebb lopás áll, minden problémát egy rokonuk, a látogatóba jövő Anna old meg jóakarattal, szeretettel, emberséggel.
Ignácz Rózsa mindhárom színdarabja direkt megoldást kínál a nézőknek, erős szándék hatja át a műveket, hogy minden problémát azonnal, egy csapásra oldjunk meg. Ezért van mindenütt egy kiválasztott személy, aki – akár magát feláldozva – megoldja a helyzeteket.
A hallgatásra ítélt írónő az ötvenes években számos mesét is feldolgozott gyerekszínpadok számára. Színpadra alkalmazta Móra Ferenc A gyevi törvény című meséjét, több székely népmesét, köztük az Ibrinkót, a Nekeresdi Borkát is. Farsangi játéknak dolgozta fel a Kodály által gyűjtött székely népdalt is, a Meg kén’ házasodnit.
Irodalom és politika = irodalompolitika
Ignácz Rózsa életműve sokrétű, gazdag és nemzeti
elkötelezettségű. Erdélyi származása, az elvesztett szűkebb haza adhat
magyarázatot a nemzeti sorsproblémák, a kisebbségben maradt
Ezért van letiltva, ezért nem kap elismerést, díjat, csak mellőzést, háttérbe szorítást, neve nem forog közkézen. A rendszerváltás után megjelennek művei, hozzáférhetők, de túl hosszú volt a „jegelés”. Az utóbbi évtizedekben az olvasási kedv radikális lecsökkenése miatt szinte lehetetlen visszanyerni egy 60-70 évvel ezelőtti ismertséget.
Jókai Anna találóan jellemezte Ignácz Rózsa műveinek és személyének mellőzését az irodalmi életből: „A diktatúra a politikai vétkeket egy idő után megbocsátja, a világlátás másságát azonban soha!” (A vádlott c. regény előszava. Bp. Tertia K., 1999.) Az ilyen író átnevelhetetlen, „javíthatatlan” a szemükben, nem tudnak vele mit kezdeni, ezért kiiktatják a köztudatból. Ebben a szellemi terrorban kellett szabadon gondolkodó írónak lennie.
Lehetőségünk adódott, hogy most, a százéves évforduló alkalmából valamit törlesszünk. A sors fintora, hogy a gyenge fizikumú, gyermekként súlyos betegségeken áteső írónő végül is nem betegségben halt meg. 1979. szeptember 22-én Irinyi József utcai lakása előtt egy busz halálra gázolta.
Igazat játszottak
Ezzel a címmel jelent meg Ignácz Rózsa novellája 1956. október 26-án a Rendületlenül című újságban. A novella egy tizemmégy éves fiúról, Mukiról szól, akit egy golyószóró terített le a forradalom egyik első csatájában, a belvárosban. Muki volt az egyik „pesti srác”, egyike az első gyermek áldozatoknak. A novella megrázó módon mutatja be a fiú elszántságát, azt a bátorságot, amit az ember, ha már felnőtt lesz, elveszít, s legtöbbször gyávaként menti az irháját, ha tudja. Mire tanít bennünket Muki bátorsága? Ignácz Rózsa a novella utolsó mondatában adja meg a választ: „…érthetetlenül állok a Gyermek előtt, aki élethalálharcot játszott, és játszva adta vissza nekünk, amit már örökre elveszettnek hittünk: nemzeti önbecsülésünket.”
A „pesti srác” fogalma itt indult útjára, az összes többi írás a forradalomban részt vett fiúkról későbbi. Ignácz Rózsa elsőségét e téren a 2007-ben megjelent A magyar irodalom történetei című irodalomtörténet is elismeri (Bp. Gondolat, 2007. 483. p. Irodalom és politika a forradalomban c. fejezetben).
Budapest, 2009. március 1.