Dunajcsik Mátyás

Padlástánc

Mert úgy hiányzol. Az ember azt hinné,

Ha egyszer csak egy pillanatra eltűnsz, többé

Nem jössz vissza már, alaptalan.

Amíg nem vagy itt, lábad hideg nyomába lépek

A fürdőszobában – ajkaid helyét kutatva, nagy csörömpöléssel

Túrom fel a bögrék álmos halmait, s az újságokból

Átfutó tekinteted tüzét próbálom meg visszavonni mindhiába.

Odakint cigarettáznak a fák, és én a házban céltalan bolyongok,

Mintha önmagamban. Megpróbálom rekonstruálni

Minden részletét annak, ki voltam, de nem megy:

Mint egy tengervízzel megtelt szivaccsal,

Megtisztítottál, tompa fényű tükröt –

Lábam alatt a lépcsők nyikorognak,

S a padlásra lépve táncolni kezdek,

A porba írva kétszeres hiányod magányát,

Miközben a porszemek s a napfény halvány dicsfénybe vonnak.

vissza