Bratka LÁszlÓ

 

      SZORÍTÁSOK ÉS SZORONGÁSOK

 

         A fiatalember álmában második világháborús katona volt, aki társaival egy kopár dombtetőt védett a laza csatárláncban, a dombra vezető földgerincen pedig sűrű csoportban támadó ellenséggel szemben. Szökdécselve és a kemény felületű földbordák mögött meg-meglapulva lőtt rájuk. Az egyiket el is találta. Ezután már csak ketten szerepeltek az álomképben. Odament a földön fekvő, haldokló sebesülthöz, és melléje térdelt. Az áldozata az állán őszülő szőrű vén kutyává változott, a fiatalember térdére fektette a fejét, az élet és halál bódító, mámorító misztériumának ismeretéről tanúskodó tekintettel a szemébe nézett, hogy bizalommal és szeretettel átadja neki a tudását.

            Ekkor a fiatalember az este rossz időzítéssel ivott sör miatt zakatoló szívvel, feszülő hólyaggal felébredt, kiment a valamelyik Nyugat-európai országban lévő szállodaszobájából, elindult a folyosón, majd lefelé a lépcsőn. A hangtalanul rohangáló, suhanó személyzet tagjai -- éppen bál folyt a díszteremben --, telepatikus úton riasztották egymást: "Ni csak, ez a keleti bunkó le akar menni az utcára, hogy a kapu elé hugyozzon -- és aztán majd úgy megbüntetik a szállodánkat, hogy talán még tönkre is megy, be kell zárni, és odalesz a munkahelyünk". Nem tudni, hogy ebben a -- vélt?, valós? -- szándékában megakadályozandó, vagy csak azért, hogy a közszeméremsértés e tájon ritka csodájának tanúi legyenek, mind nagyobb tömegben követték szótlanul, hangtalan léptekkel a főlépcsőn lefelé. A fiatalember leért a kapuhoz, kilépett az utcára…

            …kilépett az utcára, és eltűnt a képből, elvesztettem, véget ért a róla szóló álmom, mert az este, rossz időzítéssel ivott nyugtató tea miatt zakatoló szívvel, feszülő hólyaggal felébredtem.

            A másik szobában alszik Borcsa lányom kutyája, Vergilius, amelyet ma hozott haza. Mínusz húsz fokos fagy van, a vizslaszerű keverék megfagyna az óljában a rövid szőrével, a lányom párja, Feri viszont nem engedi be a házba, ahol laknak.

            Borcsa fél éve szedte fel az utcán a csont-bőr, a magát már vonszolni is alig képes állatot. Amikor egy kicsit erőre kapott, elkezdett harapni, nyilván az utcán akkumulálódott sérelmeiből, fájdalmaiból áramoltatott így vissza valamennyit a világba. Egyszer még a Ferinek is nekiugrott hátulról, a nyakára ment, de elvétette; egy életre odalett a barátság és bizalom, és a srác azóta csak az elkerített kutyaól kerítésén belül tűri meg.

            Vergilius mára megszelídült, a harapási kényszerből annyi maradt, hogy finoman a fogai közé veszi annak a kezét, aki engedi.  

            Kóbor kutyák, csövesek, csöves országok, kóbor milliók haraphatnékjától sűrű a levegő; láthatatlan, de nagyon is érzékelhető masszaként nehezíti a járást, a lélegzetvételt.

            Mínusz húsz fok van, legalább fél méteres hó esett, és még mindig sűrűn hullik. A hóesés, a friss, tiszta hólepel -- az életünktől szutykos város nyakába kerített ropogós borbélykendő --, jelenti a számomra nem éppen szívderítő szociális él-ményeknél mélyebb átéléseim egyikét. Csak éppen az a baj, hogy ennyi hótól ránk szakadhat a roskatag tető, amelyet legalább ötven éve nem javítottak, és a tízlakásos házunknak nincs és a belátható időn belül nem is lesz pénz a felújítására. Ránk szakad a tető, nem lesz lakásunk, mehetünk csövesnek, legföljebb az vigasztalhat bennünket, hogy Vergilius már tapasztalt vezetőként kormányozna bennünket az alvilágban. Feltéve, hogy nem ütközne ki rajta a kutyavér, és a még ily kicsi hivatalba jutván is nem érezné úgy, hogy fölibénk kerekedett, és nyugodtan haraphat bennünket.

            Mint homokóra két félgömbje közti szűkületben a homok, úgy peregnek most bennem a félelmek. Akár a sívó, száraz sivatagi homok… A sívó, száraz sivatagi homok.

            Bizony, jó lenne, ha élet és halál bódító, mámorító misztériumának ismeretéről tanúskodó tekintettel nézne most a szemembe egy vén eb, de még jobb lenne, ha egy fölöttem lévő -- és hogy ennyivel azért adózzak a hagyományoknak: égi  -- valaki térdére fektethetném bizalommal a fejem!

 

VISSZA