Ullrich Ágoston

 

Példabeszédek

 

                                    1.

 

– Nyuszi, sokára jössz haza?

– Nem, kicsim, sietek.

– Komolyan mondod?

– Komolyan.

– Nagyon komolyan?

– Nagyon.

– Nagyon-nagyon?

– Igen.

– Csak ketten leszünk. Örülsz neki?

– Örülök, kicsim.

– Mert akkor valami finomat főzök vacsorára. Azt találtam ki, hogy kisütök egy kis husikát. Rósejbni lesz mellé. Mit szólsz hozzá?

– Nagyon finom lesz.

– Szereted?

– Szeretem.

– Örülnél neki?

– Örülnék.

– Fölbontok hozzá egy kis savanyúságot, jó?

– Nagyon jó.

– Uborkát vagy zöldparadicsomot?

– Mindegy, kicsim.

– Vagy inkább fasírozottat csináljak krumplifőzelékkel? Az is finom lenne, ugye?

– De még mennyire.

– Egybe süssem meg a húst vagy pogácsának?

– Ahogy akarod.

– Vagy tudod, mit? Zöldségleves lesz és mákos tészta. Na?

– Az is jó lesz.

– Nyuszi, te borzasztó alak vagy! Elárulnád végre, hogy mit főzzek?

– Nem tudom.

– Hát ez rémes! Elrontottad az egész napom. Veled semmit sem lehet normálisan megbeszélni.

 

 

 

                                    2.

 

– Előbb töltse ki a rovatot, aztán elmehet.

– Miféle rovatot?

– Ne beszéljünk mellé, uram! Itt a VZT-je, tessék.

– Azt se tudom, mi az.

– Akkor sajnos, nem tehetek semmit. Golyóstollat találtunk önnél, ezért meg kell indítanom a büntetőeljárást ön ellen. Fölveszem a személyi adatait. Ön az a bizonyos Dunkin Donut’s?

– Nem. Németh László író vagyok.

– Nem is tudja, hogy ki az a Dunkin Donut’s?

– Sohasem hallottam róla.

– Na, jó. Majd később kiderül. És miért?

– Mit miért?

– Hogyhogy mit miért?! Ön, uram, gyanús volt a biztonsági őrnek. Nem segíthetek, sajnálom.

– Nem kértem, hogy segítsen. Engedjen az utamra.

– Talán kitöltötte már a rovatát?

– Ismétlem, nem tudom, milyen rovatról beszél.

– Pedig addig nem mehet el. Tart magánál meg nem engedett mennyi­ségű acetylparasolvenciát?

– Nem szedek orvosságot.

– Töltse ki a rovatot.

– De hol? Melyiket?

– Attól függ, hogy travel vagy change. To let is go. Jimmy Walker.

– Kérem, beszéljünk magyarul. Én magyar író vagyok.

– Mit írt?

– Hát, például az Iszonyt.

– Azt a folytatásost, a vak asszonnyal és a felcserélt ikrekkel? Abban is van viszony.

– Azt nem én írtam.

– És miért van önnél golyóstoll? Csak nem öngyilkos merénylő?

– A parlamentbe indultam a Kossuth-díj átvételére.

– Szóval a parlamentbe! És mégis tagadja, hogy merényletre készült? Elkobozzuk a tollát, és a laboratóriumunkba küldjük vizsgálatra.

– De hiszen én ezzel a tollal írom a novelláimat, drámáimat, esszéimet!

– Elég, elég, elég. Ezeket az értelmetlen szavakat majd megmagyarázza a kihallgatáson. De előbb kitölti a rovatot, világos? Vagy nem?

– Én…

– Dugulj el, haver, érted!

– Nem értem. Mit csináljak?

– Na ide figyelj, öreg, elég a hülyéskedésből! Fiúk, bilincseljétek meg!

 

 

                                    3.

 

– Mostanában mindig te borotválsz engem.

– Én, papa.

– És ma miért?

– Mert jönnek a dédunokáid.

– Hát persze. Sokan jönnek?

– Mind eljönnek, hogy felköszöntsenek.

– A névnapom van?

– Nem. A születésnapod.

– Hányadik születésnapom van?

– A nyolcvanötödik.

– Hát persze. De valamikor egyedül borotválkoztam, ugye?

– Egyedül, de az agyvérzésed óta gyönge a kezed.

– Milyen szerencse, hogy csak a kezemet érte, az eszemet nem. Szegény jó anyám, biztosan nagyon megijedt, amikor megmondtátok neki.

– Papa, ő már régen meghalt.

– És szép volt a temetése!

– Nagyon szép. Ne pityeregj, kérlek.

– Ha szép volt, akkor megnyugodtam. Ti olyan jók vagytok hozzám.

– Mert te is nagyon jó apa vagy.

– Ezt komolyan mondod? Régen is az voltam?

– Mindig az voltál.

– És Irénke, a feleségem is az? Ő is. Most hol van?

– A mami az ünnepi ebédet készíti a konyhában. Nyitva az ajtó, hallja, amit beszélgetünk.

– És te megismersz engem?

– Én? Természetesen. Te vagy a papa.

– Hát persze. És te ki vagy?

– Én a Jóska vagyok.

– Na jó, jó, de kinek a fia?

– A mamié.

– Ez biztos?

– Egészen biztos.

– Irénke, hallod? Te tudtad, hogy a Jóska a te fiad?