A távolugró
televény kertek duzzadt gyökérágak
fagyban-tűzben edzett fákat dobnak
a rohanó szelek torkának
vérkörökkel hullahoppozó
izzadva izzó izmok
fémszemek repesz-szikrája száll
biomérnök kutat egy ugrópókon
majd szöcskét boncol a
mikroszkópon keresztül
ajzószerek tapsos találkozója
a katarzis mint lőpor látlan kövül
jelre robban az ugróvágta
a vonal a fenyegető vonal
az érvénytelen ugrás veszélye
belépés vagy ugrás a fénybe
szökkenő pillanat szárnyas magány
győzelem a mindenható
zuhanás felett
Új égbolt
Újra röpültem az éjen
hogyan is meséljem
de rég volt de régen
mikor utószor átéltem
de múlt éjjel ismét
felöltöttem Su isten ingét
ujjaim zártan karom kitártam
s mintha szirti sas lennék
előredőltem emeltem térdem
szinte újra érzem súlytalan létem
ahogy a föld fölött lebegtem
amint elhagyott valami nehezék
ami bennem rejtőzött alattomban
s nyomban siklottam ahogy könnyülék
már vonzott is az ég
katedrálisok méltóságával szálltam
s csak azt csodáltam hogy
senki sem csodálkozott rajtam
se ejnyét se tapsot nem kaptam
sehol a dermedt szájtáti népek
nem mutogattak föl se néztek rám
no lám ki röpül ott a tornyok magasán
szél és arc se rebben
mi a különleges ebben
hát röpül Zoltán
benzine fogytán
persze hogy röpül
a BKV bérlet is sokba kerül
de ha valaki briliáns deviáns
ötlete pokoli sok
versenyezzünk angyalok
örömködöm búra nincs is ok
amíg csak álmomban
szállok vagy zuhanok