Fecske Csaba

A huncut hal6atlan

gilkili-gilkili-gunn

jövök megszületni

bort inni verselni

magamat nem tettetem

nem leszek nyűvekkel telt tetem

mántikaténi katá…

elsodor az álom

a halált lekakálom

csiribiri zabszalma

bolond aki meghal ma

a nemlét csak talmi

nem illek meghalni

el sose illan a lélek

visszafele élek

vénből csecsemőbe

megyek át a mostból

az elmúlt időbe

gilkili-gilkili-gunn

látjátok feleim én vagyok ő

a nyelvöltő huncut verselő

ki szőrén üli meg

a papíripari paripát

ő a csöngei boglyahajú

itt hallhatók hangjai és csöndjei

az ó meg az ü meg az ú

gilkili-gilkili-gunn

Kanca

férfifaló volt folyton sárló kanca

olykor hallani véltem fölnyerít

pataként koppan tűsarkúja a flaszteren

szűk szoknyáján átsejlő tomporán

mohó férfiszemek portyáztak

megfeszített erővel dolgoztak a cél érdekében

fürge farizmai akire rászegezte sötét

tekintetét s impozáns dudáit az rég elveszett

az orgazmus volt élete

célja és értelme roppant gazdag volt a repertoárja

nagy igyekezettel

ám könnyűszerrel jutott a csúcsra ahonnét

úgy szédült alá megsemmisülten akár kés alól

a levesbe szánt tyúk feje

ölni tudott volna ha sok szeretője közül dobta egy

ugyanis a saját kizárólagos jogának tekintette

megszabadulni a magunt kantól

mint elnyűtt ruhát

dobta el a lejárt szavatosságú férfiakat akiket

szükséges rossznak tekintett csupán

a kielégüléshez vezető úton

azt hiszem ő tudott a világon a legjobban nemszeretni